konferenciaterem. Mountain View. halott fikusz a sarokban. az interjúztató a kezembe nyom egy telefont, hogy "mondd el, mit látsz." kb két másodpercig nézem, aztán elkezdek beszélni a kékről. hogy túl telített. hogy fura a gradient. hogy zavarnak a kontrasztok azokon a kártyákon. ezt nyomom tizenkét percig. tizenkettő. nem elírás. ugyanazon a képernyőn a checkout flowban ott volt egy zsákutca, visszaléptél és törölte a kosarat, én meg ránéztem és semmit nem mondtam, nullát, mert az agyam teljesen beragadt a színbe. Jess Google designon van egy másik csapatnál, visszahallotta valakitől, aztán rám írt három koponya emojit meg azt, hogy "usability körben színelmélet órát tartottál." screenshotoltam. két éve ott van a telefonomon. vacsora előtt azóta is küldi a koponyákat, ezt szerintem már soha nem fogja elengedni
Jess a következő kedden leültetett a konyhájában. olyan 11 körül lehetett. hideg ramen az asztalon, queso rászáradva a trackpadjára még ebédről, elég undorító látvány volt lol. azt mondta, a design interjúk négy dolgot néznek, és én pont azt rontottam el, amit mindenki. hogy végig tudd mondani a döntéseidet úgy, hogy közben valaki néz. én improvizáltam, és úgy is hangzottam. a másik három meg az, hogy megtaláld melyik probléma az igazi, össze tudd rakni a javítást, és ne ess szét attól, ha valaki rád néz, hogy "oké, ez miért nem rossz ötlet." Google főleg azt figyeli, hogy mit választasz ki problémának. Apple a crafton pörög, Jess konkrétan majdnem betegesnek hívta, mert képesek percekig ülni 4px paddingon ikonok között, Marcus meg rátett még egy lapáttal, nála screen readerről és motoros korlátokról ment húsz perc. HÚSZ. csak erről. Meta meg a másik véglet, ott tempó kell, négy irány felvázolva, mire más még az elsőt polírozza
a portfólióról is azt hittem, hogy nálam rendben van. hát persze hogy nem volt. mock körben láttam, ahogy egy jelölt gyönyörű Figma fájllal beesik, színrendszerrel, komponens libraryval, responsive breakpointokkal, az egész csillogó csomaggal. az interjúztató csak annyit kérdezett, hogy "miért pont ez az elrendezés." a jelölt meg pislogott, azt mondta, hogy valahogy jónak tűnt, és ott meg is halt az egész. done. tényleg ennyi. utána Jess rám nézett ugyanazzal az arccal, amivel korábban a saját case studyjaimat nézte, és kimondta azt a mondatot, amit utálok, mert teljesen igaza van: "képernyők történetek nélkül csak bizonyítékok az elutasításra." a saját Google-portfólióm is ilyen volt. szép volt, csak épp nem derült ki belőle, mi borult fel, mi lepett meg, min változtattam menet közben, vagy mi bukott el csúnyán.
az app critique kérdésnél estem bele ugyanabba a csapdába. "itt egy app, min változtatnál és miért?" Uber, Spotify, Airbnb, Instagram, Maps -- mindenki kap ilyet. én elsőre megint a vizuálra ugrottam. "nagyobb gomb kellene." Jess ezt FaceTime-on hallotta hajnali egykor, és tíz másodpercig nem mondott semmit, ami nála annyit jelent, hogy nagyon csalódott bennem. az ő verziója teljesen más volt. két perc csak arra, hogy végigkattintsd az appot, keresd meg mi működik és mi nem, válaszd ki a leginkább eltört pontot, találj rá javítást, és kösd egy mérőszámhoz. nyolc perc, kész. amikor ezt végre élő interjúban is megcsináltam, az interjúztató végig bólogatott. hogy ez jelent-e bármit? fogalmam sincs. callback lett belőle, szóval én annak veszem.
ja és a "nevezz meg egy rosszul tervezett terméket, amit használsz" kérdés. én egyszer a Taskfallt mondtam. random task manager, kb tizenkét ember hallott róla az egész világon. az interjúztató azt mondta, hogy sosem hallott róla, én meg elégettem három percet azzal, hogy egyáltalán elmagyarázzam, mi ez az app. három teljes perc, mielőtt egyetlen kritikát is megfogalmaztam volna. Jess ezzel szemben a United Airlines újrafoglalós flow-ját használja minden alkalommal, kívülről tudja az összes dead endet meg azt a pontot, ahol eltűnik az infó a foglalás közepén. újra és újra ugyanaz a példa, mert mindenki érti, milyen rettenetes.
a whiteboard nálam negyvenöt perc volt Google-nél. "tervezz feature-t szülőknek az iskolai pickup koordinálására." én megint túl sokáig políroztam egyetlen skiccet. Jess már előtte mondta, hogy előbb breadth kell, utána depth, én mégis ugyanazt csináltam, mint a színelméletes körben, csak most markerrel lol. Apple ennek az ellenkezője: take-home, huszonnégy vagy negyvennyolc óra, aztán bemész és darabokra szedik az egészet. miért az a layout. mi van VoiceOverrel. mi van a remegő kezű, hetvenöt éves userrel. Meta meg teljesen átfordul a másik oldalra: harminc perc, gyors vázlatok, reasoning, ennyi.
ami ebben az egészben kicsit vicces, hogy kód egyáltalán nincs. mégis ezek a körök vertek szét a legjobban. futtattam InterviewMant egy mock alatt, és konkrétan azt tolta az arcomba, hogy hat percet töltöttem vizuális döntésekkel, harminc másodpercet meg felhasználói kutatással. HAT kontra harminc. ültem ott, és csak arra tudtam gondolni, hogy szuper, ugyanaz a Mountain View-os agy, csak most már számszerűsítve.
a következő mockban már négy perce beszéltem tap targetekről, amikor az overlay feldobta, hogy említsem meg a VoiceOvert. addig egyszer sem mondtam ki, hogy hozzáférhetőség. Jess később mondta, hogy a Google panelek ezt tényleg figyelik. havi tizenkét dollár évesen, és nem, nem rajzol helyetted wireframe-et, nem csinál belőled hirtelen jobb product designert. csak rád szól, amikor megint elkezdesz színelmélet-előadást tartani.
Jess múlt hónapban vacsoránál felkapott egy szalvétát, ráírta, hogy "gyakorolj többet beszélni a munkádról, mint csinálni", és áttolta az asztalon. elég sokáig néztem azt a szalvétát. fikusz szoba. színelmélet-előadás. tizenkét perc. igazából ez volt a baj végig, és ő már hónapok óta ugyanezt mondta, csak mindig más szavakkal. akiket láttam ajánlatig eljutni Google-nél, Apple-nél meg Metánál, azoknál a portfólió rég kész volt, a felkészülés nagy része arra ment el, hogy élőben normálisan végig tudják beszélni a döntéseiket. ahhoz meg ismétlés kellett, nem még egy szép képernyő. Marcus azóta minden alkalmat megragad, hogy előhozza a kék sztorit. múlt heti brunchnál is csak rám nézett, hogy "na, milyen a kék", Jess meg majdnem kiköpte a kávét. a koponya emojik szerintem már örökre maradnak lol.
Ready to Ace Your Next Interview?
Join 57,000+ professionals using InterviewMan to get real-time AI assistance during their interviews.
